Az fog majd Téged igazán szeretni, aki már a legelején nem csak a külsődet nézi....

Az fog majd Téged igazán szeretni, aki már a legelején nem csak a külsődet nézi, hanem a gesztusaidat, a mosolyodat, aki egy kis csodaként kezel, és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat szeretné átérezni és mindezekhez hozzátenni a saját érzéseit. Akit a lelked is érdekel... Aki elfogadja a hülyeségeidet is, ezeket aranyosságnak veszi... Sose állj sorba valakinél, miközben másnál első is lehetnél! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében bármely módon is, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri fel az értékeidet. Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van.!!
Gondolatok, +1:
"Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.

A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
-Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ...?


-Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő,
Anya vagyok."

-Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"- hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak
ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban.
A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott,
hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint:
"Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".

-'Mi a foglalkozása? "-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
-Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''

A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall.
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat.
Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.

-Megkérdezhetem, "-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-
Pontosan mit csinál ezen a területen?"

Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:

-Továbbképző kutatómunkát végzek, (amit nem laboratóriumban és terepen), - általában úgy mondom a házban és a házon kívül.
A főnökömnek dolgozom, az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak, ...szereztem már négy elismerést (mind lány).
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz).
A munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.'

A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.

Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek.
Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt.

Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára!
Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb
az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.

Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier!
Különösen, ha egy cím is van az ajtón.

Akkor a Nagymamák
Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén ,
és a Dédnagymamák
Ügyvezető tudományos munkatársak?
És hiszem, hogy a nagynénik
Tudományos munkatárs-helyettesek?

Szerintem .... Igen!

Ezek is érdekelhetnek