Csak ölelj meg!

Ami egy nő fejében és lelkében végbemegy, örök rejtély a férfi számára.
A nők állandóan terveznek, aggódnak, lelkesednek, számolnak, rágódnak, megbántódnak, kiengesztelik magukat, és naponta százszor harcolnak meg a maguk árnyékával.
Szükségük van arra, hogy odabújhassanak a párjukhoz, aki átöleli és megnyugtatja őket.
Nem, ezúttal nem a szexről van szó, függőleges állapotban is meg lehet ölelni egy nőt.
Sőt! Egyszerűen el kell neki mondani, hogy minden rendben van, és hogy mindig ott leszel neki, hadd érezze, hogy nincs egyedül.
Gondolatok, +1:
A régi öregek még úgy éltek, hogy a kevés is elég volt és azt a keveset is megbecsülték. Nem voltak ők szegények, mert mindenük megvolt, amire vágytak és keményen meg is dolgoztak érte. Ha úgy alakult, hogy több termés lett azt elvitték a vásárba és elcserélték arra, amire nekik szükségük volt. A napi betevő falat megvolt a családnak és maguknak is egyaránt, akkortájt még keresztet vetettek a kenyérre és hálát adtak a mindennapi ételét. Hála, becsület, kitartás...

Itt kezdődött a boldogság, amiről mi már csak álmodunk. De vannak szerencsések, akiknek ilyen nagyszüleik voltak és tőlük tanulhattuk élni az életet és nem félni.
Nyomj egy lájkot, ha Te is ilyen értékeket hoztál a nagyszülőktől!