Kedves Olgi néni, köszönöm, hogy megalázott!

Csókolom Olgi néni! Meg tetszik ismerni?

Én vagyok a Vera, a Margit néni osztályából, a Petőfi utcai általánosból.

Igen, igen.

Köszönöm, jól vagyok. De látom, Olgi néni is jól tartja magát. Tanít még?

Hát igen, biztosan nehéz abbahagyni.

Én? Hát, én most már dolgozom.

Pszichológus.

Hát, erre nehéz válaszolnom. Kis részben Olgi néni miatt is… nem tudom, hogy tetszik-e még emlékezni, egyik délután, amikor a napköziben a tanulnivalót kellett felmondani, és én nem tudtam, hogy az ősember mivel táplálkozott, illetve tudtam, csak féltem, hogy rosszat mondok és olyankor mindig nagyon tetszett kiabálni az emberrel, szóval én nem mertem mondani és akkor is kiabálni tetszett velem, hogy ennyit sem voltam képes felfogni és megjegyezni abban a fél órában, amíg a könyvet olvastam. És akkor még azt tetszett mondani, hogy „bogyókkal, te szerencsétlen gyerek, és ha ilyen lyukas a memóriád, akkor nem lesz belőled senki”. És a többiek meg kinevettek. És utána még sokáig "bogyós"-nak csúfoltak, és minden ebédkor azt mondták a konyhás néninek, hogy hozzon nekem egy tál bogyót, mert én azt eszem.

Nem? Nem tetszik emlékezni? Akkor Olgi néninek nem volt annyira rendkívüli és maradandó élmény, mint nekem.

Hát, talán azért nem szóltam, mert akkor én még csak egy gyerek voltam. És először nem értettem, hogy miért tetszett kiabálni velem, és miért nevezett szerencsétlennek, és miért alázott meg az osztálytársaim előtt. Csak anyukámnak mondtam el, és csak ezt az egyet, de neki is csak azért, mert hazafelé elsírtam magam és a liftben hiába törölgettem a szemem, mikor kinyitotta az ajtót, látta, hogy vörösek, és tudta, hogy valami történt. És ő azt mondta, hogy Olgi néni nem cselekedett helyesen, mert ezért nem érdemeltem volna, hogy kiabáljon velem és megalázzon mások előtt. És amikor megkérdeztem tőle, hogy akkor miért csinálta velem ezt Olgi néni, akkor nem tudott válaszolni. De azt a napközis délutánt mindmáig fel tudom idézni. Látom az osztálytermünket, a sarokban álló szekrényt, rajta Mézzel, a hörcsöggel, aki a leckeírás közben neszezett, az ablakra ragasztott, színes papírból kivágott virágfüzért, a pihenősarokban elterülő, kikopott szőnyeget. Érzem a délelőtt esett eső szagát, a termünk melletti nedves, salakos tornapályából kiáramló párát. Hallom a hangosbemondó távoli recsegését, és Géza bácsi, a portás hangját, amit éppen hívja Klárit, a 3.c-ből, mert megjöttek érte a szülei. Az én memóriám mégiscsak jó, mert erre mind emlékszem. És nagyon sokáig nem értettem, ami történt. És ez nem hagyott nyugodni. Persze később más dolgokat is megtapasztaltam, és érdeklődni kezdtem az emberi viselkedés iránt és innentől kezdve talán egyenes út vezetett oda, ahol most tartok.

Tényleg nem tetszik emlékezni? És arra, amikor az iskolai ünnepségen verset szavaltam és mindenkit meg tetszett dicsérni csak engem nem? Vagy arra, amikor azt mondta, hogy hívjam be apukámat a rossz magaviseletem miatt, pedig tetszett tudni, hogy akkor már évek óta nem tartja a kapcsolatot velünk? Esetleg arra, amikor nyolcadikban egyik délután az évfolyamtársam, a Kertész Misit vártam az iskola előtt és Olgi néni azt mondta nekem, hogy le sem tagadhatom, hogy ki az anyám, mert én is ilyen hamar kezdem a fiúzást? Pedig mi a Misivel csak barátok voltunk.

Nem? Egyikre sem? Sajnálom.

Igen, igen, én is örülök, hogy találkoztunk. Nekem is sietnem kell. Viszlát Olgi néni! Üdvözlöm a többi tanárt is!



Hát, ha Olgi néni még élne és véletlenül összefutnék vele, valahogyan így képzelném a beszélgetésünket.
Gondolatok, +1:
Van úgy, hogy nem tudunk kellőképpen elbúcsúzni szeretteinktől, akik itt hagynak minket. Ilyenkor előfordul, hogy nem csak mi, de ők sem tudnak teljesen elszakadni tőlünk, mert lenne még mit mondaniuk.

1. Megjelennek álmainkban

A „látogatások” leggyakoribb formája, amikor lehunyt szeretteink álmunkban térnek vissza, hogy közöljenek valamit. Az ilyen álmok általában nem olyanok, mint a többi, előfordul, hogy szeretteinket nagy fény övezi és azon túl, hogy elmondják, amit akarnak, afelől is biztosítanak minket, hogy a legjobb helyen vannak.

2. Érezzük a jelenlétüket

A hozzátartozók gyakran számolnak be arról, hogy érzik az elhunyt jelenlétét különböző formában. Sűrűbb a levegő, vagy úgy érzik, van valaki a szobában még rajtuk kívül, amikor fizikailag nincs is ott senki. Ha olyan hozzátartozó hunyt el, akinek életében is hozzászoktunk a jelenlétéhez, halála után is ugyanúgy tudatában leszünk annak, ha velünk van. Egy gyenge, halvány érintés vagy ölelés érzete szintén lehet annak a jele, hogy elhunyt szeretteink kapcsolatot szeretnének teremteni velünk.

3.
Érezzük az illatukat

Sokan arról számolnak be, hogy szeretteik halála után cigaretta, szivarfüst, parfüm, virág vagy egy bizonyos étel illatát érzik, pedig nem főznek, nem dohányoznak, és egyedül vannak a lakásban. Ha éppen cigarettafüstöt érzünk, és nincs senki a környezetünkben, aki éppen dohányzik, de a közeli elhunyt hozzátartozónknak szokása volt dohányozni, nem kizárt, hogy ő szeretné tudatni velünk jelenlétét.

4. Jelek, jelképes üzenetek

Míg sokan meg vannak győződve róla, hogy szerettük figyeli őket és még mindig törődik velük, sokszor nehéz valóban megbizonyosodni róla, hogy megérzéseink helyénvalóak. Ilyenkor olyan egyértelmű jeleket kaphatunk a túlvilágról, amelyeket nehéz figyelmen kívül hagyni. Ha időről időre ilyen nyilvánvaló jeleket kapunk, biztosak lehetünk benne, hogy „odaátról” üzennek nekünk.
Ezek a jelek bárhonnan jöhetnek, figyeljünk oda rájuk.