Várnai Zseni: Úgy megnőttél, szinte félek

Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem nézel.
Nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek.
Alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nekem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé,
mint a napfény maga felé,
fát, virágot, lombos ágat, -
fölemeled az anyádat.
Várnai Zseni
Gondolatok, +1:
Olyan valaki mellett állj meg, aki nem fél veled lenni.
Akinek minden perc ajándék melletted.
Akinek jó vagy. Pont úgy, ahogy vagy. Mindenkor és akárhogy.
Aki gondol rád, és aki törődik veled.
Aki nem fut el, mikor rossz passzban vagy.
Akinek a legnagyobb félelme életében, hogy elveszít téged.
Aki, ha nem is mondja minden percben, hogy szeret, de érezteti veled minden nap.
Akinek a leghétköznapibb pillanat is ünneppé változik melletted.
Akinek a szeme mosolyog, ha rád néz.
Aki átölel egy nehéz nap után, és meghallgat, ha fáj valami.
Ilyen valaki mellett horgonyozz le. Soha, ne érd be kevesebbel...

Fehér Mária