Várunk… és közben szépen... lassan eltelik az Életünk...

Várunk… és közben szépen... lassan eltelik az Életünk...
Várunk… Az idő múlik… De mi csak várunk…
A pillanat elmúlik és a múlt része lesz… És mi csak várunk…
Várjuk… hogy elmúljon a hideg… hogy elálljon az eső… hogy véget érjen a fárasztó nap… hogy elteljen a hét… hogy hazamehessünk… hogy elmehessünk… hogy egy jobb helyen legyünk… hogy elmúljon az unalom… hogy elmúljon a bánat… hogy megértsük… hogy elfelejtsük… hogy megbocsássunk… hogy megbocsássanak… hogy kisüssön a nap… hogy eljöjjön az igazi… hogy viszont lássuk Őt… hogy eljöjjön a nagy nap…hogy eljöjjön a nagy lehetőség… hogy erősek legyünk… hogy megmerjük tenni… hogy változzanak a dolgok… Várjuk… hogy elkezdődjön… várjuk… hogy elmúljon…
Csak várunk… Mindannyian mást… És sokszor csak a várakozásnak élünk, amely betölti mindennapjainkat… óráinkat… perceinket… és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni… Elfeledkezünk a pillanatról, amely a kezünkben van… amely mindvégig a kezünkben volt… és közben elillan… Várunk… és közben szépen... lassan eltelik az Életünk…
Gondolatok, +1:
Lassan itt a Karácsony,
gyertyát gyújtunk szépen,
s vacsorához ülünk
meghitt békességben.
Arcunkról majd eltűnnek
a könnyek nyomai,
bárhogy fájja szívünket,
hogy hiányzik valaki.
Valaki, aki nem ül többé közénk,
nem mosolyog ránk,
s ki nem tölti be melegséggel
a meghitt kis szobát.

Lassan itt lesznek az ünnepek,
s mi arra gondolunk,
addig a jó, amíg egymásé vagyunk,
s addig a jó, míg átölelnek,
mikor marcangolva fáj
a keserű hiány,
és az a tudat, hogy vannak,
akik már csak fentről nézhetik,
mint ég csonkjaira
pár emlékező lángú
viaszgyertyaszál.